Mint ígértem a mai blogbejegyzés az árvaságot és örökbefogadást fogja érinteni. Bár bizonyára sokak számára unalmas, mégis úgy gondolom, hogy fontos erről beszélni.
Mindig is tudtam, hogy vannak nagyon nehéz sorsú gyerekek szerte a világban és amikor kislányként húztuk a szánkat az elénk rakott étel láttán, mindig mondta anyukám, hogy máshol bizony még ennyi sincs és sokan ezért éhen is halnak.
Persze ezt gyerekként nem nagyon fogta fel az ember, de sokszor gondolkodóba ejtett a dolog és feltettem a kérdést, hogy: "még ennyi sem?". Azért írom, hogy még ennyi sem, mert miután szüleim Magyarországra költöztek nagyon-nagyon nehezen boldogultak. Bizony volt olyan, hogy erősen törték a fejüket, hogy mit rakjanak az asztalra elém. Mindennek ellenére mindig volt egy hely, ahol álomba szenderülhettem egy tiszta ágyban, a saját kis pizsamámban a jó öreg medvémmel, tudván, hogy szüleim soha de soha nem engednék, hogy hasonló sorsra jussak mint a fent említett gyerekek. Ez viszont sok helyen nem így van. Olyan eseteket hallottam ezerszámra, hogy a sírás kerülgetett. Egyrészt mert tudom, hogy milyen az ha nélkülözni kell (még ha nem is olyan szinten, mint az utcára dobott gyermekeknek), másrészt, mert anya vagyok és harmadrészt úgy gondolom, hogy minden jóérzésű embernek megszakadna a szíve. Egy 6 éves kisfiú, tekintetét a földre szegezve, megtörten azt mesélte, hogy úgy került az utcára, hogy az édesanyjához jött egy ismeretlen férfi. Amikor meglátta a kisfiút, megkérdezte az anyját, hogy ki ez? A nő válaszolt, mire a férfi adott neki egy kis pénzt. A kisfiú ezt látta, de az átadást kísérő beszélgetést nem hallotta. Az anyja egy kis idővel később félrehívta és közölte a gyermekkel, hogy többé nem vagy a fiam és a karját megragadva nagyjából kihajította az ajtón. Bizony, az utcára és bizony, nem csak ideiglenesen, vagy viccből. Egy másik, akkor még 4 éves gyereket az apja 3x hasba szúrt, vert és alkoholizált mindkét szülő. A gyerek megszökött és az utcán él. Sajnos ezek az esetek a legszomorúbbak, mert bár az árvaházban borzalmasak a körülmények, mégiscsak van tető a fejük fölött, de az utcán élő gyerekeket még csak örökbe sem lehet fogadni, mert nincsenek nyilvántartva. Így nekik csak a kis állataik vannak, amik ugyanolyan sorsúak mint ők, és a remény, hogy egyszer jobb lesz. Addig is költik a szomorúbbnál-szomorúbb szívszorongató dalokat "Anya miért nem szeretsz már?" és ragasztót inhalálnak amibe rengeteg kiskorú hal bele. De... elmondásuk szerint addig sem érzik az éhséget, a hideget és legfőképp azt a fájdalmat, amit a "szüleik" okoztak. Aki esetleg régóta töri a fejét örökbefogadáson, vagy itthon nem járt valamiért sikerrel, annak mutatnám az ukrán árvák adatbázisát: http://www.sirotstvy.net/
Dr. Jászevin Viktor ügyvédet ajánlanám abban az esetben, ha az örökbefogadás menetével kapcsolatban többet szeretnének megtudni, illetve ezen az oldalon már leírja a legfontosabb tudnivalókat és elérhetőségeit: http://5mp.eu/web.php?a=ukranugyved&o=_MBJYkhR_0
Bízom benne, hogy van olyan olvasó aki számára ez a bejegyzés egy új kezdetet jelenthet és új lehetőségek tárházát nyitja majd meg előtte.
"Sokat voltam egyedül. Az ember azt hinné, hogy meg lehet azt is szokni, ha az ember sokat van egyedül. De nem. Ezt az egyet nem lehet megszokni soha."
